a boldogságtervről

Gretchen Rubin könyve a virtuális várólistámon nem olyan régóta van rajta, de a képzeletbelire már évekkel ezelőtt rákerült. Az olvasás végén már biztos vagyok benne, hogy ez a könyv tavaly nagyon jót tett volna nekem. Pocsék év volt, megtépázott egy kicsit, és nagyon nehezen találtam meg, hogy kéne kimászni a mocsárból. Eleinte nem is nagyon akartam. Szóval ez a könyv nagyon jól jött volna, talán egy kicsit hamarabb próbálok meg szemléletet váltani…
mert leginkább erről van itt szó. Gretchen Rubin nem adja meg a tuti receptet a boldogsághoz. Nem úgy szeretné elérni a boldogabb életet, feladja az eddigit. Tulajdonképpen nem változtat jelentősen az életén, mert igazából nincs vele baj. Egy átlagos, ámerikai, felső középosztálybeli családanya, van két szép gyereke, egy szerető férje, akit ő is szeret, szereti a munkáját, meg hát nincs sanyarú sorsa, lássuk be. Bizonyos szempontok miatt nehéz vele azonosulni. De más dolgokban meg nagyon hasonlítunk, ezért ugyanúgy voltak bólogatós, meg szemöldökfelvonós pillanatok is. 

arról, hogy olvasni öröm. kivéve, mikor nem.

 

cukorterhelésekbe'

A múltkori hiányoznakahajdanvolthobbik sopánkodásom közepette arra döbbentem, hogy azért most egész más világ jön majd decembertől a kétgyerekes anyaléttel. Semmi nem lesz ugyanolyan. Például: míg a Maki 3 hónapos korától simán olvashattam, míg ő a szoptatásmaraton után csak rajtam volt hajlandó aludni, addig most egy háromévest is szórakoztatni kell majd. Szóval, ha olvasni akarok, azt most! MOST! MOST! kell megtennem. (Az a baj, hogy aludni is mostmostmost kéne. Kár, hogy nem tudok. Vagy nem hagynak. :D) Ennek örömére pánikba estem, és gyorsan el is olvastam három könyvet. :D (Lám, mire van ideje az ember lányának, ha nem pörget instagramot. És cukorterhelésre is megy.)

arról, hogy mit akarok már megint (avagy bekktubéziksz)

Már bizsergő ujjakkal kattintom az egeret,

már bizsergő szemmel a képernyőre meredek…

ööööö, inkább hagyjuk. :D 

Egy hónapja. Kb. egy hónapja izélget egy hang odabent, hogy „Írd a blogot! Vár a blog! Imádsz blogolni! Tedd meg!” Már két hete biztos voltam benne, hogy engedek neki. Sok változást szeretnék eszközölni a mindennapjaimban. Ezek egy része az internethasználattal kapcsolatos. Függő lettem, úgy, hogy nem is érdekel, amit nézek rajta, bevallom. Erről, talán, még írni is fogok. De ha már használom (a változtatások hatására, remélhetőleg, sokkal kevesebbet) az internetet, azt szeretném úgy csinálni, hogy építsen ha mást nem, legalább engem szórakoztasson.

Sokat gondolkodtam, hogy a telefonsimizéssel eltöltött 20 percekben mit csinálhattam régen. Persze, akkor még nem volt gyerek. Arról nem is beszélve, amikor a gyerek mellett dolgoztam. (Na, akkor, mondjuk, nem simogattam a telefont túl sokat.)

Szóval végigvettem a régi hobbijaimat. Kicsit megsajdult a szívem. Hiányoznak. Félreértés ne essék, semmiért nem adnám a Makit, és imádok vele lenni. De azért néha hiányzik a rajzolás, kézműveskedés, olvasás!!! és a blogolás. Nem, nem az a blogolás, amit 2018-2019-ben műveltem. Az a régi, igazi, jóízű blogolás, amikor fejben állandóan bejegyzéseket írtam, és tökre nem érdekelt, hogy ki mit gondol róla, kiírtam a leghülyébb vicceimet is, például, ami most jutott eszembe, hogy ha egyszer a saját, házi készítésű pestomat fogom árulni a piacon, akkor annak tuti ElkéPesto lesz a neve. (Rákerestem, sajnos, túlságosan adja magát a poén, úgyhogy foglalt. :( Nem mintha valaha sk pestot árulnék majd a piacon, de akkor is. :D ) Szóval ez a hülyeség simán kiment volna a blogra, mint a szél. Jó, hát 5 olvasóval könnyű nem foglalkozni a véleményekkel. :D Oké, ez most is megvan, több olvasóval most sem igen büszkélkedhetem. :D És később sem igen fenyeget a veszély. :D De most tényleg kezdjek el blogolni? Megint? Illetve mondjam azt, aztán ne csináljam? 

Több ponton is hibásak voltak az elmúlt évekbeli blogos elképzeléseim, de egy nagyon fontosra rájöttem. Régen csak és kizárólag énblogot írtam (ez manapság már nem annyira divat, az emberek kiélik magukat instán), a legutóbbi alkalomkor pedig be akartam korlátozni, hogy milyen témában írjak, de arról meg kiderült, hogy elmondják előttem a nagyok, meg tehetségesek, ésatöbbi, ésatöbbi, saját mélyenszántó mondanivalót a témához már elég nehéz hozzátenni, meg amúgy is, minek. (Éljen az önbizalom! :D)

Azt hiszem, a duma túl sok, de mindannyian tudjuk, mi a vége. :D Úgynevezett bekktubéziksz. Igen, ez a blog rólam szól. Az én gondolataimról. Az én életem egy icipici szeletkéjéről. Az én bukásaimról és jó napjaimról. Nekem tetsző vagy számomra fontos dolgokról. Egy ősrégi címmel, amit (azt hiszem) azóta sem használt fel senki. Csoda. Igen, tudjuk, fura a humorom. De én jól szórakozom rajta. :D

Mától újra hebegek-haB(l)ogok. Vagy nem. :D

arról, hogy "mostantól fogva megmondom, hogy lesz velem és veled"*

Sokat gondolkodtam ezen a blogolás dolgon. Törölni is akartam, mert azt éreztem, nem tudom, nincs időm, ihletem csinálni, hiába szeretném. Régen olyan könnyű volt, jöttek a szavak, amiket nem kellett megrágni, meg igazából konkrét cél nélkül, először titokban terápiás jelleggel (:P), aztán meg nem titokban, a magam szórakoztatására.

az hajmosásrul II. (avagy rozsliszt: rázva, nem keverve)

Villámbejegyzés rozslisztes hajmosásról. Raaaajta....

az hajmosásrul (avagy no poo napló, - első ezen a néven)

Elég lassan haladok ezzel a low waste (a zero waste-ről azért nem is álmodok) dologgal, de majd szép lassan, ha elfogy valami, akkor váltok. Egyrészt, ami van, azt már elhasználom, másrészt kivitelezhetetlen lenne mindent egyszerre lecserélni. Mosható pelenkával kezdődött, azzal jött a mosószóda, mosóparfüm, perkarbi, citromsav. Folpackot, alufóliát, papírtörlőt, folyékony szappant már nem veszünk hónapok óta, én már tusfürdőt sem használok. Most kiürült a samponos flakonom, úgyhogy belevágtam ebbe a no poo micsodába.

(Igeeen, in medias res, kit érdekel, hogy nem írtam november(?) óta? Vagy hogy akkor írtam? :D)

a szütyinapi tortahegyekről

winter of 89

Az első szülinapi torta. Komoly kihívásnak hangzik. Nem a magamfajta -200-as szinten álló konyhatündérnek (vagy inkább gasztrobalféknek) kisujjból kirázott feladat. Jó, mióta volt a gdm (aztán ir), sokkal több dolgot próbáltam ki a konyhában, de a bolha seggét kutyát se érdekelte, hogy a túrógombóc a kukában kötött ki, vagy mennyire sült át az almás pite, vagy megkelt-e a lángostészta. Illetve minket igen, mert a) esetben például éhen maradtunk (volna, hálajazégnek az olddzsekszpábért). De az első szülinapi tortának tétje van. Meg nagyobb égés, ha nem sikerül.