Már bizsergő ujjakkal kattintom az egeret,már bizsergő szemmel a képernyőre meredek…
ööööö, inkább hagyjuk. :D
Egy hónapja. Kb. egy hónapja izélget egy hang odabent, hogy „Írd
a blogot! Vár a blog! Imádsz blogolni! Tedd meg!” Már két hete biztos voltam
benne, hogy engedek neki. Sok változást szeretnék eszközölni a
mindennapjaimban. Ezek egy része az internethasználattal kapcsolatos. Függő
lettem, úgy, hogy nem is érdekel, amit nézek rajta, bevallom. Erről, talán, még
írni is fogok. De ha már használom (a változtatások hatására, remélhetőleg,
sokkal kevesebbet) az internetet, azt szeretném úgy csinálni, hogy építsen ha
mást nem, legalább engem szórakoztasson.
Sokat gondolkodtam, hogy a telefonsimizéssel eltöltött 20
percekben mit csinálhattam régen. Persze, akkor még nem volt gyerek. Arról nem
is beszélve, amikor a gyerek mellett dolgoztam. (Na, akkor, mondjuk, nem
simogattam a telefont túl sokat.)
Szóval végigvettem a régi hobbijaimat. Kicsit megsajdult a
szívem. Hiányoznak. Félreértés ne essék, semmiért nem adnám a Makit, és imádok
vele lenni. De azért néha hiányzik a rajzolás, kézműveskedés, olvasás!!! és a
blogolás. Nem, nem az a blogolás, amit 2018-2019-ben műveltem. Az a régi,
igazi, jóízű blogolás, amikor fejben állandóan bejegyzéseket írtam, és tökre
nem érdekelt, hogy ki mit gondol róla, kiírtam a leghülyébb vicceimet is,
például, ami most jutott eszembe, hogy ha egyszer a saját, házi készítésű
pestomat fogom árulni a piacon, akkor annak tuti ElkéPesto lesz a neve.
(Rákerestem, sajnos, túlságosan adja magát a poén, úgyhogy foglalt. :(
Nem mintha valaha sk pestot árulnék majd a piacon, de akkor is. :D ) Szóval ez
a hülyeség simán kiment volna a blogra, mint a szél. Jó, hát 5 olvasóval könnyű
nem foglalkozni a véleményekkel. :D Oké, ez most is megvan, több olvasóval most
sem igen büszkélkedhetem. :D És később sem igen fenyeget a veszély. :D De most
tényleg kezdjek el blogolni? Megint? Illetve mondjam azt, aztán ne csináljam?
Több ponton is hibásak voltak az elmúlt évekbeli blogos
elképzeléseim, de egy nagyon fontosra rájöttem. Régen csak és kizárólag énblogot
írtam (ez manapság már nem annyira divat, az emberek kiélik magukat instán), a
legutóbbi alkalomkor pedig be akartam korlátozni, hogy milyen témában írjak, de
arról meg kiderült, hogy elmondják előttem a nagyok, meg tehetségesek,
ésatöbbi, ésatöbbi, saját mélyenszántó mondanivalót a témához már elég nehéz
hozzátenni, meg amúgy is, minek. (Éljen az önbizalom! :D)
Azt hiszem, a duma túl sok, de mindannyian tudjuk, mi a
vége. :D Úgynevezett bekktubéziksz. Igen, ez a blog rólam szól. Az én
gondolataimról. Az én életem egy icipici szeletkéjéről. Az én bukásaimról és jó
napjaimról. Nekem tetsző vagy számomra fontos dolgokról. Egy ősrégi címmel,
amit (azt hiszem) azóta sem használt fel senki. Csoda. Igen, tudjuk, fura a
humorom. De én jól szórakozom rajta. :D
Mától újra hebegek-haB(l)ogok. Vagy nem. :D
