arról, hogy "mostantól fogva megmondom, hogy lesz velem és veled"*

Sokat gondolkodtam ezen a blogolás dolgon. Törölni is akartam, mert azt éreztem, nem tudom, nincs időm, ihletem csinálni, hiába szeretném. Régen olyan könnyű volt, jöttek a szavak, amiket nem kellett megrágni, meg igazából konkrét cél nélkül, először titokban terápiás jelleggel (:P), aztán meg nem titokban, a magam szórakoztatására.

Most meg ki akarom futtatni valahová az egészet. Több mindenről szeretnék írni, de nehezen találom az utat, hogyan kéne nekilátni olyan ancsisan, hogy ne csak a száztizedik bejegyzés legyen az adott témákban, újat nem mondva. Azt gondoltam, á, hagyom a p...itvarba' az egészet, elég az instagram, de még ebben is bizonytalankodtam. Meg csak nem csinálom azt se úgy, ahogy igazán szeretném. Mert ott vannak a nagyok, akiket érdemes követni, és mit is akarok emellett én. Hát passz. Sem eredeti nem vagyok, sem érdekes, sem értelme nincs 3 követővel. Aztán shamobags billenj át kampányos napi tippjei közt ott volt a megvilágosodás. Hogy add tovább, inspirálj másokat is, akkor is, ha 3, akkor is, ha 10, akor is ha 20000 követőd van. Lehet, hogy te nem olvastad volna el azokat a bizonyos bejegyzéseket Szabó Anna Eszter blogján, vagy a Maison, a Jollity blogokon, vagy hulladékmentes fészbuk csoportban, de valahogy talán az én bejegyzésem megtalál. Vagy nem, mindegy, én próbálkozom, ezzel is.

Ez volt az egyik. Napi szorongásaim között most már az is ott van, hogy mi a túró lesz a gyerekem jövőjével ezen a földtekén. Hogy mikor üt be a krach, és mikor jönnek azok a dolgok, amiktől nem tudom majd megvédeni? De nem erre akarok összpontosítani, hanem, hogy tegyek én is valamit. Egy lépéssel többet annál, hogy rozsliszttel mosom a hajam, meg kutyulgatom a mosószert itthon. És dühös vagyok. Állati dühös vagyok. Rengeteg dolog miatt. Mikor látom, ahogy egyenként zacskózzák a zöldségeket a teszkóban a vásárlók. Mikor felnőtt, értelmes emberek tulajdonképpen "csak úgy" veszik az újat, nem azért mert valóban szükségük van rá. Mikor a fészbúkon olvasgatom a különböző kommenteket a klímavészhelyzetről szóló cikkek alatt. "Sz@rok rá, akkor se leszek vegán!" "A klíma változik. Nem először. Az embernek ehhez semmi köze." "Hát a dinoszauruszok nem szennyezték a földet, mégis kihaltak." "Csökkentse a kibocsátás/fogyasztást az USA, nem mi vagyunk a probléma!" Satöbbi.

De valahogy, apró csepp a tengerben, tudom, a játszótéren jött egy újabb fejbekólintás. Mert egy lépést nem tudtam tenni, hogy ne szemétbe ütközzek. Mivel oda játszani megyek a kisfiammal, eddig csak 2x2 méteres területeken tudtam szedegetni a szemetet, kb. 5 perc alatt, amíg a gyerek elvolt egyedül.

Találtam:

- cigicsikket

- üvegszilánkot

- sörös/üdítős dobozt, flakont

- sörös/boros üveg kupakját

- nyalóka/jégkrém pálcikát

- különböző nasik csomagolását

- papírzsebkendőt...

Meg ki tudja még, mit. Sokan mezítláb engedik a gyereküket a homokozóba. Hát én nem merem. Tele van cigicsikkel, üvegszilánkkal. Baromi mérges lettem. Ezektől az emberektől várom, hogy tegyenek a gyerekeink jövőjéért? Mikor még arra sem képesek, hogy ne dobálják tele a homokozót cigicsikkel? Hogy a közvetlen környezetének ne ártsanak? Hogy erre a gyereküket is megtanítsák?

Szóval... most már jártatom a számat, meg az ujjaimat én is. Hátha megtalálnak valakit ezek a gondolatok. Nem kell újat mondanom. Szajkózom a régit. Hogy vigyél magaddal vászontáskát! Hogy használd újra, amid megvan! Hogy ne vedd meg, amire nincs szükséged! Hogy ne másokra várj, hanem lépj most! MOST. Meg az üzeneteket a nagyoktól. Hogy ne árts! Hogy billenj te is át!

egri zero hero wannabe csapat

*Marsellus Wallace (Ponyvaregény)